A változatosság levegője: Ráérős délelőtt SZAMOSÚJVÁRON

"Bármilyen irányba mozdult ki az ember Kolozsvárról, tüstén meglegyintette a változatosság levegője. Ott volt mindjárt az örmény Szamosújvár..." - meséli Bodor Ádám A börtön szaga című interjúkötetében.
Szamosújvárról korábban mindig a börtön jutott az eszembe, az egykori Martinuzzi kastély, ahol oly sok, a kommunizmus idején bezárt politikai fogoly raboskodott, többek között hozzám nagyon közel álló személyek: Visky Ferenc, Richard Wurmbrand, vagy akár a tizenhat éves Bodor Ádám...
Munkája folytán a férjem is járt a városban, többször ellátogatott a börtönbe, külföldieket kalauzolt, beszélgetett a börtönlelkésszel, a rabokkal, itthon különleges élettörténetekről számolt be...
A város egy másik arcát a Földrajz Karon tanító Cristina Bolog villantotta fel számomra, aki arról mesélt, hogy a város örmény katedrálisában egy Rubens (?) festmény található.
Lehet, hogy az örményországi utam is hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után elkezdtem vágyni arra, hogy a városba utazzam...

Kapóra jött, amikor egy Budapestről Kolozsvárra látogató egyetemi tanár, akivel földrajzi helynevek angol fordításáról leveleztünk, jelezte, hogy szeretné megnézni Szamosújvárt. "Elviszlek autóval", ajánlkoztam boldogan, és másnap hármasban, Krisztina lányommal együtt fel is kerekedtünk.

Gyönyörű októberi reggel indultunk, a Szamost sejtelmes köd takarta el a szemünk elől, az Apahidát övező dombokat azonban már ragyogó fénybe vonta az őszi nap.
Valamikor a Szamosújvár helyén álló középkori falunak Gerla, később Gerlahida volt a neve, magyarázta tanár barátom az úton. A Gerla nevet Gherla néven a román nyelv őrizte meg, ez a település mai, hivatalos neve, de a magyaron és a románon kívül elég sok névváltozattal rendelkezik: örményül Հայաքաղաք – Hájákághák, németül Neuschloss vagy Armenierstadt, latinul Armenopolis - ezt Mária Terézia idejében kapta, szászul Naischloß.

Egy óra sem telt el, már a város főterén álltunk, autómat a Kicsi Parknál (vajon ez a magyar neve?) tettem le, parkolódíjat sem kellett fizetnem.
Úgy egyeztünk, hogy legkésőbb déli 1-kor indulunk vissza Kolozsvárra. Nekem el kellett érnem az iskolába, az ikrekhez, tanár barátom pedig délutánra más programot szervezett magának.

A látnivalókat tekintve teljesen Gáborra (budapesti barátom neve, ezentúl már csak így fogom hívni) bíztam magam, de úgy tűnt, nincs hosszú listája: az örmény katedrálisra volt kíváncsi ő is, no, meg a temetőre. Ez utóbbira, sajnos már nem jutott időnk, mert közvetlenül azután, hogy hiába próbáltunk bejutni a templomba, izgalmas fordulatott vett a sétánk...
A katedrális ajtaja nyitva volt ugyan, de a főhajót vasrács zárta el a látogatók elől. Körbejártuk az épületet - érdekes oldalajtói, szobordíszei vannak - majd egy arrajárót a templom nyitvatartásáról kezdtem faggatni.

Külső ajtó

Előtérben

Oldalbejárat

Titkos

A megszólított kedves ismeretlen a város turisztikai információs irodájába kalauzolt. Itt hiába magyaráztam a szolgálatot teljesítő fiatal hölgynek, hogy Gábor egy neves budapesti egyetem tanára, hogy több szálon kapcsolódik az örményekhez, a hölgy felvilágosított, hogy a templomot csak csoportok számára nyitják ki egészen. Látva csalódottságunkat, kárpótlásképpen felajánlotta, hogy felhívja a szamosújvári zsinagóga gondnokát, és ha akarjuk, oda bemehetünk. A nagylelkű ajánlatot azonnal elfogadtuk, és örömmel vettük a hírt, hogy a gondnok egy óra múlva vár bennünket a zsinagóga előtt.
Ugyancsak a turisztikai iroda vezetőjének a tanácsára a Salamon temploma felé vettük az irányt, az oda vezető séta bőven belefért a várakozási időbe. Közben rácsodálkoztunk arra, amit a városról számos útikalauz megjegyez: szerkezete, építészete erőteljesen barokk jellegű. Gazdagon faragott ablakszemeket, magas tetejű házakat láttunk mindenütt, az utcák szimmetrikusan elrendezettek, megkönnyítik a tájékozódást.

Kapu

A Történelmi Múzeum udvara

A Salamon temploma kicsi, szerény épület, a legrégebbi kőtemplom a városban, Erdély első örmény-katolikus temploma. Végigolvastuk a templomi adakozók névsorát a falra kifüggesztett márványtáblán, ízlelgettük az ilyen neveket mint Szongott, Fogolyán, Dragomán... A magyar íráson kívül néhány táblán örmény írást is találtunk. Az örmény íráskép olyan titokzatos, szinte mágikus, nekem nagyon tetszik!

Salamon temploma

Emlékkő

Délelőtt 11-kor már a zsinagóga előtt álldogáltunk, és amíg a gondnokot vártuk, nézegettük a romosodó állapotában is lenyűgöző épületet. A délelőtti éles napfény tette-e, de varázslatos volt, megszólító.
A templom mellett holokauszt emlékmű áll, várakozásunk alatt arra járt az emlékmű egyik megtervezője, Raul Teleki (a nagyapja, Teleki Sámuel a holokauszt áldozata lett). Ketten érkeztek a helyszínre, kezet fogtak velünk, majd kis kövecskéket helyeztek el az emlékmű talapzatánál.
Nemsokára megérkezett a gondnok is. Nagyon kedves és készséges volt, rengeteget mesélt. Sokmindent megtudtunk róla, a hitközségről, a zsinagóga vezetőiről, a szamosújvári zsidók hétköznapjairól. A gondnok apja úgy menekült meg a deportálástól, hogy fiatal fiúként megengedték, hogy az apjával maradjon, aki az első világháborúban hadirokkant lett és kitüntetéssel szerelték le...
Végignéztük a zsinagóga falán sorakozó fényképeket, beszédes tekintetek néztek vissza ránk...

Zsinagóga, emlékmű

Zsinagóga - bent

Életek

Előkészítve

A zsinagóga gondnoka, Pataki úr, Izraelből települt vissza, azt mondta nekünk, hiányzott neki Szamosújvár, a barátok, mostanában sokat jár halászni a Szamosra... Amikor megtudta, hogy nem sikerült bejutnunk az örmény katedrális belső terébe, azonnal telefonált a katedrális gondnokának, aki jó barátja, és elintézte, hogy ott is fogadjanak bennünket...
Az örmény gondnok az elején nem volt annyira lelkes és szívélyes, mint zsidó kollégája, de később felengedett. Mesélt az örmények legendás vagyonáról, kereskedőik eszességéről, a Rubens (vagy a Rubens iskolához tartozó) festmény hányatott sorsáról. Felhívta a figyelmünket a templom főhajójának a falára elhelyezett órára, és huncut mosollyal megjegyezte, hogy az örmények már több száz évvel ezelőtt tudták, hogy "Time is money", és a papjuktól is elvárták, hogy ennek szellemében prédikáljon...

Főhajó

Oltár, karzat

Levétel a keresztről (Rubens?)

Templomóra

Fél 1 körül búcsúztunk el a katedrális gondnokától, rövid időre beültünk egy közeli kerthelységbe  kávézni, majd siettünk vissza az autónkhoz.
Hazafelé jövet, az úton megállapítottuk Gáborral, hogy különleges emberekkel ismerkedtünk meg, akik nem információáradatot zúdítottak ránk, hanem egy kicsit az életüket is feltárták előttünk.
Reménykedem, hogy még viszontlátom őket!

Utójegyzet
Szemfüles Korzós barátom, Újvári Dorottya, felhívta a figyelmem, hogy a templomban található Levétel a keresztről című festmény bizonyítottan nem Rubens alkotás, és elküldött nekem egy tanulmányt, amelyben a szerző, Pál Emese, amellett érvel, hogy a festményt egy bizonyos  Joachim von Sandrart (1606–1688) készítette (lásd: Rubens Szamosújváron?). Tény viszont, hogy a képet, ahogy a gondnok is mesélte, valóban  I. Ferenc császár ajándékozta a szamosújvári egyházközségnek. A kérdésemre, hogy a festményt miért nem vizsgáltatják meg, hogy biztosan tudják ki az alkotója, a gondnok azt válaszolta, hogy túl sok pénzbe kerülne, majd hamiskásan hozzátette, hogy az örmények barátainak azt hirdetik, hogy a festmény Rubens alkotása, az örmények ellenségeinek pedig azt, hogy a készítő egy kevésbé híres, a Rubens iskolához tartozó művész.. Döntsük el mi, hová tartozunk!, zárta le a kérdést...