Via Harmonia: Az Isztrián

LOVRAN

A Fekete-tenger és az Adria között ingadozva végül az utóbbi mellett döntöttünk, és az idén megint Lovranba utaztunk nyaralni. Ezúttal nem a Kvarner-öböl fölé magasodó hegy oldalában béreltünk apartmannt, hanem az óváros közelében, a központban. Hiányzott az est hűvöse, a babérfák illata, de kárpótolt a templom negyedóránként megszólaló harangja: reggel hattól este tízig óra nélkül is érzékeltette az időt, és nemhogy idegesített, sürgetett volna, hanem ellazított. Minden rendben van, vagyis van rend - ezt üzente...

A lakásunknak két erkélye volt, az egyikről az óváros bejáratára láttunk, a másikról a tengerre. Ha becsuktuk a Titó marsallról elnevezett főutcára nyíló ablakainkat, és a szellőztetést a párhuzamos utcára néző szobából oldottuk meg, éjszakáink csendesek voltak, pedig későre lassul le a forgalom, egy-egy motoros éktelen zajjal száguld végig a városon, és a vendéglőkből hazatérő emberek is hangosak.

Lovran - óváros, "élő" haranggal

Reggel kiszaladtunk friss péksüteményért, zöldségért, tejtermékekért, majd gyalog indultunk útnak: általában a kikötőnél kezdtük meg felfedező sétánkat, és délben vagy késő délután ide tértünk vissza, hogy az óvároson átsétálva menjünk vissza a lakásunkhoz.

Természetesen megálltunk a fagyizónál. Megegyeztünk, hogy napi egy gombóc jár mindenkinek, de néha megszegtük a szabályt, és kétszer vettünk még mi, felnőttek is. Mentségünkre legyen mondva, itt ettük életünk eddigi legjobb fagyijait...

Minden, ami kell

Lungomare

Többnyire a Lovranhoz tartozó partszakasz öbleiben fürödtünk (több kedvenc helyünk is van már!), de az útikalauzunk javaslatát figyelembe véve egyszer elbuszoztunk Medvejába, hogy megnézzük a Hemingway-strandot. A hely gyönyörű, de szinte már a megérkezésünkkor visszavágytunk Lovranba. A strand közvetlen közelében felállított bárok, vásáros bódék, masszázs szalonok, napozó ágyak és ernyők sokasága minket nemhogy vonzana, hanem inkább taszít.

Lovranban látszik, hogy az üdülésnek, a turizmusnak komoly múltja van: a főstrandon (Plaza Kvarner) megvan a kisvendéglő számára kialakított tér kényelmes asztalokkal, padokkal, ahol ebédelni, sörözni, kávézni lehet, vannak napozó ágyak, de ezek nem uralják, fedik be a partot, lehet sziklás, füves vagy homokos részeken napozni, a vízbe pedig két félkörben végigfutó, lépcsősen a vízhez vezető széles kőgyűrűről is be lehet menni (olyan mintha két, tengerre nyíló, félkör alakú medencébe lépnénk).

Ezt a strandot még akkor építették, amikor nem voltak praktikus vízicipők, amik az éles kavicsok vagy tengeri sünök ellen megvédhették volna a fürdőzők lábát: jó és hasznos ötletnek tűnt a sziklás-köves terepen tengerhez levezető lépcsőket, kőplaccokat kialakítani, amin persze napozni is lehet.

Az idén a kárókatonák meglepően bátraknak bizonyultak, többször előfordult, hogy engedték, hogy egészen a közelükbe merészkedjünk. Egy adott pillanatban kissé meg is rémültem, mert az egyik olyan gyorsan kezdett úszni felém, hogy azt hittem, támad... :)

Türelem

Van egy határ...

Többnyire otthon étkeztünk, de néha, a fürdésből jövet vettünk friss pizzaszeleteket, plejskavicát vagy csevapcsicsit a lakásunkkal szembeni, családias hangulatú sütődéből, és azt ebédeltük.
Az óvárosban sétálva arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik kisvendéglő – a Konoba Marun - kinti asztalánál egy öttagú együttes zenél: hárman énekeltek, ketten gitároztak. Annyira szimpatikus volt a hely, az élő zene, hogy egyik este itt vacsoráztunk. Szerencsére kicsit korábban érkeztünk, így volt szabad asztal, mi foglaltuk el az utolsót...

A Marun

Az Isztrián az a jó, hogy nemcsak napozni és fürdeni lehet. Ha az idő nem kedvez a strandolásnak, túrázhatunk az Učkán, vagy ellátogathatunk valamelyik jópofa kisvárosba.

Nem vagyok „város-szakértő”, de feltűnt, hogy errefelé milyen sok a régi, patinás, kicsi város. Hogy létezik, hogy pár száz ember képes volt városszintű szerveződésre ezen a látszólag nem túl gazdag vidéken? Mi biztosította a megélhetésüket? Mi késztette őket arra, hogy szétszórt házacskák helyett kőfallal körülvett kis erődítményeket építsenek, ahol háza volt a városi jegyzőnek, bírónak, a különféle mesterségek képviselőinek, volt polgármesterük, és ügyeiket egy erre felépített loggiában beszélték meg?

Tény, hogy az Isztriát a történelem folyamán vegyes nép lakta, politikailag sokfelé tartozott. Része volt a Római Birodalomnak, később a Velencei Köztársaságnak, a 18. század végén osztrák fennhatóság alá került, tartozott az Osztrák-Magyar Monarchiához is, a két világháború között pedig Olaszországhoz. Jelenleg három ország osztozik fölötte: legnagyobb része Horvátországhoz, két kisebb rész pedig Olaszországhoz és Szlovéniához került. Az olasz hatás főképp a nyugati parton és belső területein érződik, a Monarchia az északkeleti részeken határozta meg a vidéket: a turizmus komoly alapjait fektette le.

HUM

Hum - városkapu, harangtorony

Humot elsősorban úgy reklámozzák, mint a világ legkisebb városát, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Az az igazság, hogy minket ez vonzott ide.

Kevesebb, mint két tucat ház húzódik meg a kőfallal körülvett településen, ahonnan nem hiányzik a templom, a városháza, a városatyák beszélgetésének tere, a loggia, és a fontos döntéseket rögzítő dokumentumok szövegezéséhez szükséges kőasztal.

A város egyik híres terméke a biska, a fagyöngyből készített pálinka – állítólag 2000 éves recept alapján készítik. Vásároltunk egy üveggel, nagyon ízlett. Grappát (szőlőpárlat) is árulnak, ami Horvátországban nem túl gyakori, de úgy látszik, Belső-Isztriában az italkultúrán is érződik az olasz hatás.

Csalogató volt a városkapu melletti Humska Konoba, de nem volt türelmünk hosszasabban időzni . Éhségünket gyümölccsel csillapítottuk, és siettük tovább a középkori művésztelepre, Grožnjanba.

Tanácskozások színhelye

Nemcsak a szemnek...

GROŽNJAN

Grožnjan jelenleg község, de a történelem során többször bírt városi ranggal. 400 évig a Velencei Köztársasághoz tartozott, majd Napóleon veresége után a Habsburg Birodalomhoz került. A 19. században virágzó kisvárossá fejlődött. Az angol wikipédia szócikke szerint 1910-ben a településen volt orvos, postahivatal, iskola, ügyvéd, közjegyző, pékség, olajfeldolgozó üzem, ruhaüzlet, mészárszék, több kocsma, illetve számos szakbolt. Megőrizte olasz jellegét, az Isztrián ez az egyetlen olasz többségű hely, ami azt jelenti, hogy a második világháború utáni Isztriai Exodus során innen menekült el a legkevesebb olasz. Érdekessége, hogy 18,2 százaléka „isztriai”-nak vallja magát... Erdélyiként ismerősnek tűnik a helyzet...

Grožnjanban csak gyalog lehet közlekedni, így autónkat a falu bejárata előtti parkolóban hagytuk. Elsőre két dolog ragadta meg a figyelmünket. A parkolóból láttuk a tengert (a nyugati partot), és valahonnan a közelből izgalmas dobkoncert hangjai szűrődtek felénk. A falu középkori kastélyában számos koncertet, műhelymunkát szerveznek, és miután bekukucskáltunk az egyik termébe, ahonnan a dobszólót hallottuk, kiderült, hogy éppen dobos bemutató zajlik éberen figyelő tanítványok előtt... Más zenei élményben sajnos nem volt részünk, a júliusi kéthetes nemzetközi dzsesszfesztivál már lejárt, az egyik utcácskában viszont, a kövezeten, egy galéria előtt fából készült zöld béka ücsörgött. Judit a mellette található fapálcával simogatni kezdte a hátát, ami kuruttyolás-szerű hangokat eredményezett... A galériában kortárs képzőművész állította ki a munkáit, az előtérben a művész felesége kézműves ékszereket és "kuruttyolni tudó", kisebb méretű fabékákat árult. A kínálatnak nem tudtunk ellenállni. A szemközti Pintur vendéglő teraszán vacsoráztunk, és közben bevásároltunk. Vettünk két békát, és egy jópofa, kézműves karkötőt...

A falucskában öröm sétálni: a szűk utcácskák, terecskék, ódon kövek birodalma ez, ahol nyitott ajtók, boltíves kapuk mögött festők, keramikusok, ékszerkészítők dolgoznak.

Grožnjan - városháza

Kuruttyoló

Műhely

CRES-sziget

Aki az Isztria keleti partjain nyaral, ne hagyja ki a szigeteket! Érdemes legalább egyszer kompra ülni, és áthajózni valamelyikre. Mi megszerettük Crest, és évről évre eljövünk ide.

A gyerekek hajózási vágya is teljesül, a sziget pedig teljesen más világot kínál, mint a lakott településekkel telített földrész. Cres régebb fontos stratégiai hely volt a tengerészek, a katonaság számára, az Isztriához legközelebb eső szigetként sokan birtokolni akarták. Mára veszített jelentőségéből, a turisták számára azonban még mindig vonzerővel bír.

A gazdag múlttal rendelkező városkái mellett gyönyörű partszakaszai vannak. Tavaly a Lubenice melletti Sveti Ivan öbölben fürödtünk, idén kipróbáltuk Punta Križa strandjait. Ügyelni kell, mert a szigeten minden szúr - a növényzet, a kövek – jobb megmaradni a kitaposott ösvényeken, de ezeken haladva gyönyörű, szinte teljesen néptelen öblöket fedezhetünk fel. A sokféle meditterán növénynek köszönhetően a levegő csodálatosan balzsamos, olyan érzésem volt, mintha egy óriási aromaterápiás szaunában lennék...

Cres-re egy teljes napot szántunk, és a fürdés mellett Osorba is ellátogattunk. A Bonifacic étteremben tartottunk pihenőt, ami ritka jó hely. A fűszernövényekkel beültetett kert közepén található kerthelyiségben ebédeltünk szőlőlugas és olívafák árnyékában.

Punta Križa

Osor - székesegyház

PULA

Általában szeretem, ha utazásaink során van nálam útikalauz, ezért még Magyarországon megvettem a Merian live! sorozat Isztria című kötetét. Ebben olvastam azt a biztató sort, hogy Pula város megtekintéséhez a „gazdag történelmi múlt ellenére elég egy délután”. Nyaralásunk utolsó előtti napján megint lehűlt egy kissé az idő, így eldöntöttük, hogy megnézzük a román nyelvet ismerők számára viccesen hangzó, ókori Pulát.

Délután hatra elígérkeztünk a Szlovéniában élő barátnőmhöz vacsorára (egy farmra, ami tkp. földrajzilag még Isztriához tartozik), de arra gondoltunk, hogy addig bőven lesz időnk leutazni a városba, sőt talán a környéken fürdeni is fogunk.

Lovrantól Puláig Plominon keresztül másfél óra az út, alig több mint ha az autópályás utat választanánk, és a Plomin-Lovran útszakasz a tenger fölé épülő szerpentinen nagy élmény. „Csigahéjat hoztak énnekem. / A tenger mappája benne énekel, / színig telik habbal a szívem, / árny- s ezüst-halak úsznak lelkemen. / Csigahéjat hoztak énnekem.” – többek között ezt hallgattuk az úton, és közben bámultuk a kék számtalan változatában tündöklő tengert, eget.

"árny- s ezüst halak úsznak lelkemen"

Az útikalauzunk tanácsára városnéző sétánkat az amfiteátrumtól kezdtük, de parkolóhelyet nehezen találtunk, úgyhogy kb. egy kilométert gyalogoltunk, mire elértünk az arénáig, ami a világ hat legnagyobb, ilyen jellegű épülete közé tartozik. A jelenleg koncerteknek otthont adó építmény falai között az első századokban 23 000 ezer néző előtt gladiátorharcokat rendeztek. A 3. vagy (4.?) században itt halt mártírhalált keresztény hitéért Germanus. A főként halálra ítélt rabok és vadállatok közötti küzdelmeknek csupán a 7. században vetettek véget. Innen kezdve az arénát békés célokra használták. Állatokat legeltettek a területén, vásárokat és lovagi tornákat rendeztek. Értékes köveit sokan próbálták ellopni vagy elhordani, mígnem a 13. században az Aquileia-i pátriárka megtiltotta a kövek bármiféle célból történő elmozdítását. Különös, hogy a római szórakozóhely értékkel bírt egy pátriárka számára. Vajon miért? Olvasmányaim szerint a kereszténység elterjedésével az ókori világ fő gyülekező helyei lassan átadták helyüket a keresztény közösségeknek, akik olykor még templomnak is használták az egykori cirkuszokat, színházakat. Talán a pátriárkának is volt valami elképzelése az arénával kapcsolatban...
Ami a jelent illeti, kifejezetten jó fordulatnak tekintem, hogy a harcosok véráldozata vagy a huszadik századi katonai bemutatók helyett emberek sokasága jelenleg olyan előadóművészeket jön el meghallgatni, mint Placido Domingo, Luciano Pavarotti vagy Leonard Cohen...

Az útikalauzunk főként római kori emlékműveket kiemelő útvonalát követtük, és ha kizárólag az Augustus-templomot, a Diana-templomot magába foglaló városházát és az első századokból fennmaradt kapukat (Hősök-kapuja, Herkules-kapu és az Iker-kapu vagy a Porta Gemina) nézzük meg, akkor valóban elég egy fél nap a városhoz.

Nekünk azonban nagy élmény volt a kikötő (Pulának komoly tengerészeti múltja van, az első világháború kitöréséig itt állomásozott Horthy Miklós tengerészezredes, akit nem más, mint az akkoriban ugyancsak Pulában élő James Joyce tanított angolra), a hatodik században épült Mária Mennybemenetele Székesegyház az aréna köveiből épült, különálló tornyával, örültünk, hogy felfedeztük a Monarchia korában épített erődöt, és az erőd tövében megbúvó egykori római színházat.

A Szent Ferenc-templomra - a fürdésről nem is beszélve - már nem jutott időnk, pedig de szerettem volna megnézni!

A vacsorameghívást viszont nem késtük le, találkoztunk kedves barátainkkal, majd este a Kvarner-öböl jachtjainak és vitorlásainak a fényeit csodálva tértünk haza. Haza Lovranba :)