Dachstein - síelés térképpel

Obertraun nem tartozik  a magyarok által legfelkapottabb téli úti célok közé. Azoknak, akiknek elújságoltam, hogy készülünk Ausztriába, el kellett magyaráznom, hogy valahová Salzburg közelébe megyünk, Felső-Ausztriába, Salzkammergut tartományba, és a Krippenstein, illetve Dachstein West névvel fémjelzett terepeken fogunk síelni.

Krippenstein, a bázis - A kabinos felvonó tetején. (Háttérben a Hoher Dachstein)

Nem szokványos turistaszállóban laktunk. Barátainknak, akik elhívtak ide, lehetősége volt kibérelni a város egyik régi plébánia épületét, ahonnan autóval kellett megtennünk néhány kilométert, hogy megközelíthessük azt a két sípálya-rendszert, amire bérletet váltottunk.

Obertraun - A plébánia előtt

Obertraun 1921-ben lett független település, addig Hallstatthoz, „a só helye” nevet viselő városhoz tartozott. A két helység lakossága évezredeken keresztül bányászattal foglalkozott, itt található a világ legrégebbi, 7000 éve működő sóbányája.

Mi elsősorban sízni jöttünk ide, de már első nap Hallstatt vonzásába kerültünk, amikor hazafelé jövet, még síruhában, megálltunk képeslapot venni a tanító néninek, aki nagylelkűen megengedte a gyerekeinknek, hogy hiányozzanak az iskolából.

Nem volt hideg, de egész nap kint síztünk a szabadban, meg is izzadtunk, úgyhogy kicsit dideregve siettünk végig a városka egyetlen főutcáján, viszont alig egy óra alatt sok mindent megcsodálhattunk.

Marci kisfiam a tavon úszkáló hattyúkkal próbált barátkozni, amíg én a a házakra felfuttatott gyümölcsfákat fényképeztem.  A fából készült, közvetlenül a tóra kivezető csónakházakra a férjem lett figyelmes, tetszett neki a praktikus kikötő. Az UNESCO világörökség részévé nyilvánított városka központjában áll az a gótikus templom, aminek a falán érdekes feliratot fedeztem fel. Innen tudtam meg, hogy a településen hagyományosan protestánsok éltek, akiket az ellenreformáció idején sem lehetett visszatéríteni a katolikus hitre, megtorlásul viszont a 18. században a régióból 300 férfit Erdélybe száműztek...

Seestrasse

Ragaszkodás

Az evangélikus templom

Emlék

Mi is Erdélyből jöttünk, ráadásul egy katolikus közösség meghívására, akik javasolták, hogy minden reggel olvassunk fel a Bibliából, és értünk, a társaságból az egyetlen református családért a református bibliakalauzból is felolvasták a napi igét, a magyarázattal együtt.

A híres erdélyi tolerancia gyümölcse lenne ez a magatartás, ahol a kalapos király, II. József tolerancia rendeleténél jóval hamarabb, már 1568-ban meghirdették a vallásszabadságot? Lehet, de bennem az is megfogalmazódott, hogy az istenfélő ember tudja, hogy az emberi rendszerek, még akkor is ha azok teológiai természetűek, nem tévedhetetlenek, és igazi barátságok, szövetségek alakulhatnak ki olyanok között is, akik más hagyományra alapozzák az életüket, de ugyanazt az Istent keresik és követik. 

Hallstattra egyébként a kínaiak is felfigyeltek. 2011-ben Kína egyik tartományában elkezdték építeni a város hasonmását, ami mostanra igazi turisztikai látványossággá fejlődött. Hallstatt polgármestere úgy kommentálta az esetet, hogy nem háborodott fel azon, hogy őket senki nem értesítette a projektről, de meglepődött. A 7000 éves történelemmel rendelkező település szerinte annyira sajátos, hogy  másolatról semmiképpen nem beszélhetünk. Valószínű, igaza van J (A projektről bővebben itt: http://www.nytimes.com/2012/07/26/world/europe/26iht-letter26.html?_r=1)

Helyszűke miatt az óvárosba csak a helyieknek és a kereskedőknek szabad behajtani, így autónkat a városközponttól távolabb eső parkolóhelyen hagytuk. Érdemes lett volna a helyi buszjáratot igénybe vennünk, mert a parkolójegyért elég borsos árat kellett fizetnünk, és utólag derült ki számunkra, hogy a síbérletünk buszokra is érvényes, nem kell külön menetjegyet váltani.

A Hallstatt-i tó Obertraun felé 

Sóhegyek árnyékában

Obertraunból csak néhány percet kell autóznunk, hogy a Krippenstein sírégióhoz érkezzünk. Itt két kabinnal kell felmennünk a 2109 méter magasan fekvő bázishoz, ahonnan pályák tekintetében nincs olyan bő választék, viszont a helynek van néhány ritka különlegessége.

A két kabinnal összesen 1500 méter szintkülönbséget gyűrtünk magunk alá. Első nap a látványtól mindannyiunknak összeszorult egy kicsit a szíve. Kabinunk hatalmas falként meredő sziklatömbök között araszolt felfelé: kis doboz az óriások szorításában. Mint oly sokszor a hegyen, megint Tolkien trilógiája jutott az eszembe, a Caradhras, a Köd-hegység legmagasabb csúcsa, ami alatt a törpök birodalma húzódik, akárcsak a hallstatti bányák, és amit a Gyűrűk Szövetségének nem sikerült meghódítani, mert a hegy időközben kegyetlenné vált...

Sikerül-e az átkelés, feljutunk-e a csúcsra, szorongtam, pedig tudtam, hogy a turizmus Ausztriában többszáz éves múltra tekint vissza, és Obertraunban is évtizedek óta működik már a felvonórendszer, amit ráadásul nem is olyan rég, 2007-ben újítottak fel.

Dachsteinbahn

Kis doboz...

"Díszlet"

A Krippenstein tetején fantasztikus panoráma tárult a szemünk elé. Egy kicsit olyan érzésem támadt, mintha a hegyek nem is lennének valóságosak, hanem mint valami díszlet, körbevesznek, hogy a síelés performansza minél tökéletesebb lehessen...

Egy évvel a gerincműtétem után valóban performansznak éreztem a lesiklásainkat, főleg akkor, amikor rámerészkedtünk a 11 kilométer hosszú, a tetején kék, de az alsó szakaszon piros jelzésű pályára.

Ez még kék...

"Ha ez a tó enyém lenne..."

A három pálya közül leginkább a kékkel jelzett 1a-t szerettük, aminek az aljáról még az 1961-ben beüzemelt inga-lift szállított vissza a csúcsra. (A pályarendszerről bővebben: http://sielok.hu/siterep/krippenstein/)

Szent Ferenc egyszerűségére, szegénységi fogadalmára emlékeztetett az, ahogyan katolikus barátaink minden nap gondosan felpakoltak az egynapos sízésre: szendvicseket, teát, némi édességet. Példájukat mi is követtük, de azért nem álltuk meg, hogy egyszer-kétszer be ne üljünk a Lodge-ba, a Krippenstein egyik hangulatos vendéglőjébe, ahol egy habos kávé, virsli vagy gőzgombóc mellett kifújhattuk magunkat, levethettük rövid időre sisakjainkat, és élvezhettük a földig érő ablakokból a kilátást: az előttünk magasodó Hoher Dachsteint (2996 m) és „társait”.

A 30 km-es off piste pályákat csak a felvonókról nézegettük, csodáltuk fiatal barátaink bátorságát, akik napsütésben vagy sűrű ködben többször elindultak, hogy ezeken a jelzett, de szűz hóval borított utakon leereszkedhessenek a mélybe.

Talán érdemes lett volna az Alpok egyik leglátványosabb építményének számító 5-Fingers kilátóra is felmennünk (a felvonó végállomásától 30 percet kell gyalogolni odáig, jól kiépített, letaposott úton), de nekünk valahogy nem volt kedvünk hozzá, és a blogírás sem volt elég erős érv ahhoz, hogy ilyen szünetet is beiktassunk az ereszkedéseink közé.

1a

A síbérletünk két régióra szólt, így az öt napból, amit sízésre szántunk, hármat a Dachstein West pályákon töltöttünk. Itt a legmagasabb hegy is „csak” 1620 méter magas (a Zwiesealm), de nagyon változatos a terep. (Bővebben itt: http://sielok.hu/siterep/dachstein_west/)

A kirándulás szervezője azt indítványozta, hogy egyik nap induljunk el Russbach-ból és a hegygerincen fel-le haladva menjünk el Annabergig. Az egyik társunk, hogy jobban érzékeltesse velünk, hogy mire vállalkozunk, azt mondta, hogy olyan lesz a napunk, mintha Ivóból (Udvarhely mellől) átsíznénk Hargitafürdőre (Csíkszeredától 20 km-re) a hegyeken keresztül... Tulajdonképpen Hargita megye is alkalmas lenne egy nagyobb síterep kialakítására, kérdés, hogy mikor lesz annyi pénz, vállalkozói kedv, akarat, együttműködési készség, hogy az álom megvalósulhasson...

Ez idáig soha nem voltunk ilyen helyen, hogy ennyi pálya legyen, a pályarendszer térképe állandóan ott lapult a zsebünkben, és a felvonók tetején mindig megálltunk tanácskozni, hogy merre induljunk – de még így is le-letértünk a megbeszélt útvonalról. „Mondtam, hogy az 5b-n menjetek, ti meg befordultok az 5a-n, én meg száguldhatok utánatok!”, méltatlankodott a férjem.

Előre nem - ez legalább biztos...

Nemcsak az irányok, a határok is fontosak

Hiába, na, nem egyforma a tájékozódási készségünk, nem egyszerre születik meg a fejünkben a kép a helyről, ahol vagyunk.

„Nekem ez a sízés!”, kiáltotta oda a barátnőm egy lesiklás alkalmával, „Olyan, mintha kirándulnánk!”. Igen, több ez, mint egy bizonyos pályán le-fel haladni – de kell hozzá térkép. Ami, persze, fejben is meglesz: előbb vagy utóbb. Nekem több idő kell hozzá, mint néhány nap. De ha még jövünk ide, akkor nem lesz gond. Szeretnénk visszatérni, legközelebb talán már a nyáron. Minden helyet, ahol eddig síztünk, láttuk már "fedetlenül" is. Dachsteinra is kíváncsiak vagyunk...

Színek... (Márton Judit fotója).

Függelék - Mini-interjú az ikrekkel, a tízéves Judittal és Marcival

Mi tetszett ebben a síszünetben?

Marci: A kabinok.
Judit: Az, hogy nagy pályák voltak, és hogy a családommal sízhettem!

Milyen nehézségekkel kellett megküzdened?

Marci: A 11 kilométeres pályával - túl meredek volt.
Judit: A korán lefekvéssel, nehéz volt az utolsó nap, mert féltem, hogy leesik valaki, és egy kicsit "fapados" volt a ház.

Emlékszel-e valamire, ami vicces volt?

Marci: Hát, a sízés!
Judit: A kártyaparti, amit a többi gyerekkel játszottam.