TRIGLAV 2864: a háromfejű jelkép

nagykép :-) (ww.mozgasvilag.hu)

SZLOVÉNIA zászlajában is helyet kap, még jó. Tri-glav: a 3 fej. Közben azon gondolkozom, mi a közös a következőkben: Triglav, Zágráb, a sí világkupa Mariborban, Dubrovnik (Ragusa) óvárosa, az albán Pristina, a Soca-völgy, Isonzó csatái, Galambóc vára, Szabadka magyar színháza, Mostar nevezetes hídja, a Jugoplastika Split híres férfi kosárcsapata, Srebrenica tömegsírjai, Nándorfehérvár és Rigómező, 1984-es téli olimpia, és a Baranya-háromszögben megbúvó kicsiny magyar falu, Kórógy porrá lövetése…. Zrínyi, Janica Kostelic, Surda, Zorán (ismerjük, hát hogyne), Csernus doki (őt is), Rúzsa Magdi, Bregovics Gorán, a két Markovics a sokezerből, a triplakirály Drazsen Petrovics nyugodjék, Szavicsevics és Belodedics a két kelet-európai kétszeres BEK-győztes és még rengetegen…..

Igen, sejtitek: Jugoszlávia, a déli szlávok mesterkélt, kérész-életű monolit-földje…. Ilyen ez a XX. század, tán a XXI. is. Meg a bevezető gondolatok is ilyenek, a változatosságról…. Útra fel !

TOP OF TRIGLAV

• fürdés a Bohinj-i tóban éjszaka
• a lenyűgöző csúcspanoráma 
• a fehér mészkő alkotta vakító formák
• a hátizsákokból nem várt helyeken előkerülő „dugi” pia (komolyan ;-))

NAPI WIKI

„A Triglav (olaszul Monte Tricorno, németül Terglau) Szlovénia (1918 és 1991 között Jugoszlávia) és a Júliai-Alpok legmagasabb pontja (2864 m). A név eredetéről több elmélet van. Az egyik szerint az elnevezést alakja után kapta a csúcs, mely Bohinj felől háromfejűnek (tri-glav) néz ki. Egy másik elmélet szerint a régi szláv pogány istenről, Triglavról kapta. A hegy nem pontosan három részes; messziről csak két csúcsot lehet látni, a kisebbik neve Mali Triglav. A hegy a szlovének nemzeti jelképe, valamint Szlovénia címerének és zászlajának egyik eleme.”

INTRO

Örömmel de picit megütközve „hallgattam” (Yahoo FM….) Vicát, amikor tétován ugyan, de (mégis) kiejtette a száján: Triglav. Igen, tudtuk: elég magas, sziklás, technikás, meg mit tudom én. Kihívásnak tűnt, rozsdás, korántsem aktív élettel teli szervezetemnek főleg, az agyamnak/lelkemnek talán kevésbé. Szöget ütött, olyan szöget, amit az aggódás és körültekintés fogója sem mozdíthatott. Mígnem aug 17-én, pár órával a kenyeret adó Best Reisen csődje és az azt követő felszabadító kocsmázás után ott álltam (statikai értelemben elég nehezen) lakótelepi lakásom előtt és vártam a transzfert: Albertet és Vicát.

ÚTON

Alig elhagyva az agglomerációt, a nagy melegre tekintettel (az elemekkel ugye nem jó ujjat húzni) és Zsolt unszolásának engedve (nem volt túl nehéz) előkerült 1-1 doboz Staropramen (vagy Urquell ? Kozel ? nem emlékszem). Ritka élmény (főleg délelőtt 10 órakor….) egy tágas, kényelmes autó hátsó üléséről gyönyörködni mindkettőnknek, miközben Albert gépjárművezető gondjaira bízzuk magunkat. Apró technikai szünet után a határon találkoztunk Ildikóval és Csabával, majd szervezetten, együtt robogtunk tovább.

A pannon lavór széléhez érve jöttek a zöld gyöngyszemek: Maribor (Marburg), ahol a sielők a belvárosig ereszkednek, Ljubljana (Laibach) elkerülője majd a szűkülő Száva-völgyben feljebb és feljebb. Egy „Golyó-féle” kötelező OMV-kávé után (mit ad Isten, más is élvezte, legalább a WC zést….), aztán be a hegyekbe: Bled, a csodálatos tóval, majd Bohinj az aznapi cél…. a tó végében az Arany Kecske (Zlatorog) kemping, erdő és víztükör határán….. a hatalmas Vogel szorításában.






a "zöld" Vogel

HOLD A VÍZTÜKÖRBEN

Első nap lelkes sátorverés után rövid bemelegítő túrát tettünk a Száva-vízeséshez, majd a közeli Fekete-tó felé.  Magam nagyon lelkes, de szívem mélyén igen lusta meg fáradt is voltam, úgyhogy a meredek erdei kaptatón, amikor dűlőre kellett vinni a sötétedés miatt továbbmenni vagy visszafordulni dilemmát, „tapasztalatomra és racionális óvatosságra hivatkozva” utóbbi verzió mellett tettem le a garast. Jó döntés volt, jó vacsora, jó tűz, felejthetetlen esti lubickolás ebben a mennyei környezetben. Meg persze a dumák. Azok nem koptak. 40 fölött sosem kopnak?






a Száva "eleje"



Lassan elcsendesült a világ, éjfél tájban ezüst-tükrön lebegve ringatott lassan az álom szegélyére a telihold. Rövid, de mély álom következett, reggel pedig eszembe jutott, hogy milyen volt ugyanilyen kalandok után ébredni, mondjuk 20 évvel ezelőtt. Majd autóba ültünk és elindultunk….





ezüst-tó: Bohinj

FEL, FEL

Autónk parkolóhelye, túránk tulajdonképpeni kiindulópontja Rudno Polje egy nagy zöld fennsík a Triglav-tömbtől keletre, 1400 méter magasan, északról és délről is megközelíthető autóval. Felértünk és nagy megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy ez bizony egy és ugyanaz mint Pokljuka, a híres biatlon aréna, megannyi VK verseny színhelye, melyet minden (csíki) székely sportrajongó előszeretettel emleget, nagyszerű sílövőnk Tófalvi Éva jóvoltából (szarkasztikus „szerkmegj”: 33 évesen is szimpatikus ígéret). Modern, tágas létesítmény a vadon közepén.





virágok: ritkák



A karsztvidék (maga a karszt is egy szlovén fennsík neve….) teljes pompájában a szikár Tosc megkerülése után, még a Vodnikov-ház előtt mutatkozott meg: előttünk egy hatalmas, pár km átmérőjű és többszáz méter mély lefolyástalan völgy, úgynevezett polje húzódott - a Velo Polje - körben pedig a Triglav csupasz piramisa uralta hófehér csúcsok.





Vodnikov Dom



A Vodnikov-háznál jótékony hatással volt a pihenő, utána mindenki vidáman rótta a kilométereket. Olajozottan működtek a lábak, a hát, a karok. Legtöbbször az agy, a lélek is felzárkózott, így harmonikusan, szépen haladt együtt a társaság. A 2000 fölött lassan megjelenő meredélyek és a haladást segítő rögzített acélsodronyok okozta riadalmat oldott társalgással igyekeztünk észrevétlenné tenni: gyerekek, nevelés, válás, ilyenek, karrier, pasik... Istent kerültük.  

Alighogy felértünk a Triglav ház platójára és öröm-söreinket kortyolgattuk, nemzeti érzéseink szárnyra kaphattak: egyik asztalnál 4 erdélyi atyafi sörözgetett, picit idegenül… Hamar előkerült 2-3 közös ismerős, aztán mindenki vissza a saját öröm-söréhez .





Erdély. Mindenhol.



Megvacsoráztunk, teát főztünk, sör, pálinka, édesség, nagy dumák. A hűs hegyi levegő úgy tűnik előcsalogatja ezeket. Új ismerősök, szürkületkor a terheléstől zokogó szlovén kisgyerekek és két magyar hölgy, anya és lánya, akik a Dolomitok felé utazva figyeltek fel az időjárásjelentésre és választották ad-hoc a szép idővel kecsegtető Triglav-ot. Csak úgy. Uccu neki, Aljazev Dom, autó lent, hölgyek fent. Pár óra alatt, zergemód. Én meg néztem.  Medvemód…. Nem bánták meg, ragyogó idő volt végig. Egy ilyen terasz, mint ami a Triglavski Dom na Kredarci-t (ez a teljes neve, a Kredarica egy közeli, 2500 m magas lapály) övezi, kíváló közösségkovácsoló közeg, mi tagadás.  Mindenki mindenkit megnéz, odaszól, kommentál halkan, mosolyog – a fáradtság és a lassan vércukorrá változó alkohol hatására is.  

KÖRPANORÁMA

A talján határon magasodó Mangart (2680 m) még napfürdőzött, a szemközti Skrlatica (2740 m) pedig szürkületbe bújtatta fogazott homlokát. Rozsda-vörösbe öltöztette már az olasz bérceket a nap, amikor a közeli kápolnában megkezdődött az esti, szlovén nyelvű „multikulturális” szentmise.



horizont....



A nyelv nem, de a liturgia ismerős, így sok nemzet fia-lánya aktívan részt tudott venni. A pap pedig,  kiváló minőségű, régi vágású vibram-talpas, piros kamáslis bőrbakancsban (Hanwag talán) osztotta az igét…. és Snezna Marija (a Hó Szűzanyja, gondolom) portréját, apró áldással - ez ma is ott van kiszegezve a napi teendőket tartalmazó parafa-táblán az előszobámban a villanyszámla, Zalán fiam órarendje meg valami régi fotók között….  





Marija Snezna



Nem olcsó a szállás fent, a sör sem, de utóbbi még mindig olcsóbb, mint a palackozott víz. Folyóvíz van ugyan, de valamilyen okból (marketing ?) idefent ivásra alkalmatlannak minősítették. El nem tudom képzelni, mi szennyezhette, amikor friss esővízként lehullott. Utolsó természetes vízvételi lehetőség így a Vodnikov Dom-nál volt, majd másnap a 7 tavi menedékháznál, bő 24 óra elteltével.

A nap közben lassan nyugovóra tért, sugarai megtörve halványultak el a ház mögött elhelyezett tükörsima gránit szélrózsa csillogó fekete felületén. Mire ezen apró közjáték véget ért, társaim elszenderedtek, én pedig önmagammal maradtam a vakító csillagos éjszakában, sajgó izületeimmel, lassan zakatoló beleimmel. Nem fiatalodunk, na. 4-5 fok lehetett, jó volt a hálózsák a teraszon. S a sör is. Nagyívű gondolatok közepette (élet, sors, család, hegyek, miértek, szociográfia, ember) kísért fel szobánkba a lassan mindent körbevevő álom. Fent már aludtak. Mocorogva, összebújva, horkolva, párás ablakok mögé zárva vártuk a hajnalt.      





szélrózsa, este



Ötkor megszólalt a technika. Nem volt pardon. Csomagolás közben láttuk a Kis-Triglav oldalában a láncokon felfelé kapaszkodó lelkesek fejlámpás hadát. Már világos volt, amikor (Ildikó és Csaba nélkül) a nyomukba eredtünk. A kevés alvás és a sok „filozófálás” lassúvá tette lépteim, jobbára több tíz méterrel az igen fitt és sportos társaság mögött baktattam a kitett, drótkötéllel biztosított hegyoldalon. A Kis-Triglav után lapos de éles lett a gerinc, majd egy utolsó 60 méteres élénk kapaszkodó után máris felértünk célunk legtetejére.   



lépcsőház 2800-on



A csúcsról 4 országba kukkanthatunk be: északon Ausztria háromezresei, nyugaton a fennséges Dolomitok, dél-keleten a messzi Fiume (politikailag korrekteknek Rijeka) fölé magasodó Platak, alattunk pedig Szlovénia gyöngyszemei keletről nyugatra: Grintavec, Razor, Skrlatica, Jalovec, Kanin, Vogel. Tüzetesen szemügyre véve Aljaz atyánk (bővebben róla, ITT) űrsiklóra hasonlító szürreális menedékhelyét, rövid beavatási szertartás (szép helyi hagyomány szerint a csúcsot először elérőket jól elfenekelik hegymászókötéllel, vagy....mással :-)) és számtalan emlékezetes fotó után lefelé indultunk. 

Meglepetésünkre a Kis-Triglav és a ház között lefelé mindössze 2 turistával talákoztunk: vidáman üdvözöltünk előző esti székelyföldi ismerőseink közül kettőt, társaik lent maradtak. Fogy a magyar – hangzott el röhögve, summásan a korszerű és örök érvényű tapasztalat (lám, lám, nem kell inni az ilyenszerű summázáshoz….).    





elemek, emberek (fotó: Becze Zsolt)



beavatás



fától fáig



ERESZKEDŐ 

Lefelé, 3 órányi gyaloglás után közel 10 óra volt, mire a Planika-háznál, 2400 m magasan elkölthettük utolsó hegyi reggelink. Előkerült 1-1 doboz dugi-sör, pálinka (Albert, ugye….), mindenféle maradékok és Zsolt jóvoltából kis helyen elférő, de magas kalóriatartalmú finomságok.

 




zöld oázis: a Planika-ház, 2400 méteren



A fentebb említett karszt-katlan oldalában emelkedtünk egyenletesen felfelé, a a Dolics-ház fölötti messzi nyeregbe, ahonnan aztán már csak lefelé vezet az út egyenesen a Bohinj-i tóig. Útközben a Hribarice nyerge és fennsíkja megdolgoztatta izmainkat.



reggeli



Klasszikus karsztvidék lévén, hiányoznak a felszíni  vízfolyások (mi lehet a mélyben), a holdbéli tájat pár jókora víznyelő szabdalja. Víz híján gyakorlatilag a fás növénytakaró is hiányzik. Utóbbi közel 2000 méter magasan a Hét tó völgye felső végében került elő. Lapályos helyeken, eltömődött víznyelők fölött élénk fűtakaró zöldellt, ezerszínű virágokkal.




Hribarice



A Hét tó völgye tavai nem hasonlítanak a Retyezát vagy a Fogaras kristálytiszta tengerszemeire. Kisebbek, posványosabbak, vízháztartásuk más, noha egyazon völgyben vannak, nem csapolja el őket állandó vízfolyás, és a hegyóriások oldalából sem kapnak utánpótlást. Környezetük növényvilága a kőzettani felépítés és a mediterrán jegyekkel rendelkező éghajlat hatására szegényes.   





A Zöld-tó



Ebédünket 5-6 óra hosszas menetelés után költöttük el a Hét-tavi háznál (Koca pri Triglavskih Jezerih – „magyarul”). Előkerült a kötszer, a tű, a hámosító kenőcs is, hisz hiába volt a bakancsomban már több száz kilométer, a zokni nem volt megfelelő és mindjárt 3 vízhólyag is életre kelt a sarkamon: egymás hátán ! Monoton volt ez az út és fáradtságos, néha bizony (a zsenge kora ellenére rendkívül sportos) Zsolt ösztönző szigora is kellett a menetidő betartásához…

Öt óra lehetett amikor elértük azt a gerincet ahonnan ereszkedni kezdtünk a Bohinj-i tóhoz. A cél közelségétől felélénkült lélekkel, ám a fáradságtól zsibbadtan rogytunk be mind a hatan Csaba  autójába, hogy egy rövid felfrissülés, étkezés és a másik autó „előkerítése” után haza induljunk. Otthonról haza, talán.  

HÁT, ENNYI




helybéli (fotó: Becze Zsolt)



Maradandó út volt, terveket megfogalmazó, bizakodásra okot adó, megerősítő és nyugtató, hisz odafent mindig előjön gondosan és méltatlanul rejtegetett kincsünk, az ember. Akarva akaratlan hátrahagyja a lenti szmogban keresztként viselt és gyarlóságunkban mégis örömmel, mi több, büszkén megélt racionális koloncait és megmérettetik. Így, vagy úgy. A szabad végtelen ég alatt. Köszönet hát, kedves Éva, Ildikó, Albert, Csaba és Zsolt.   



Határ... és (de) biztonság



UI: a képeket a résztvevők készítették

Kerekes Gábor, 2013
Budapest