Csoport: kezdetben nyolc fő (a mi hattagú családunk és a szüleim). A tengerparton néhány nap különbséggel csatlakozott hozzánk a testvéremék családja (szülők, három gyerek) és Kerekes Gábor a fiával - összesen 15-en voltunk.
Időtartam: szerdától a következő hét szombatjáig (10 éjszaka).
Szerda délután indultunk, menet megálltunk Bodzafordulón (Intorsura Buzaului). Egy rusztikus panzióban töltöttük az éjszakát, festői környezetben - gyakorlatilag Erdély és Moldva határán. Reggeli után indultunk tovább, déli kettő körül már megpillantottuk a tengert, majd hamarosan megérkeztünk a szálláshelyünkre. Két házat béreltünk, Navodaritól kicsit északra, Corbu falu előtt, a tengerparttól kb. 30 méternyi távolságra. Az úton (Kolozsvár - Segesvár - Bodzaforduló - Buzau - Slobozia - Navodari - Corbu) nem kerültünk dugóba (mint néhány évvel korábban, amikor a Prahova völgyén haladtunk át), a utak elfogadható állapotban voltak, Sloboziától Navodari-ig autópályán mentünk (Drumul Soarelui - a Nap útja).
Corbu falu közelében a tengerpart homokos, a víz fokozatosan mélyül, de kb. tíz méter után már derékig ér, jókat lehet benne úszni. Általában hajnalban csendesebb a tenger, később feltámad a szél, hullámzani kezd a víz. A hosszú parton nincsenek szállodák, délen a Petromidia kőolaj termelő kombinát épületei szabnak határt, északon, Cap Midián katonai bázis található. A két elkerített terület között több kilométeren lehet sétálni, szaladni, kagylókat gyűjteni. Két kemping és vadkempingezők nem túl nagy sokasága népesíti a környéket. Corbu falu házai a parttól néhány kilométerre bennebb húzódnak, itt is hirdetnek kiadó szobákat. A szabad terület olyan nagy, hogy mi egy lábtenisz, illetve röpi pályát is felállítottunk, ami napok múltával, reggelre eltűnt, nyoma veszett.
Halásztanya is van a parton, a halászok nádfedeles kunyhókban laknak, hajnalban indulnak ki a hálókhoz, fél 7 körül friss halat lehet vásárolni tőlük. Gyanakodtunk arra, hogy lábtenisz hálónk eltűnéséhez lehet némi közük, de nem akartuk nagyon faggatni őket, kemény életük van.
A közelben természeti rezervátum található, talán ennek köszönhető, hogy egyik nap a kisfiam észrevett egy teknőst a fűben. Valahányszor a víz közelébe vittük, meglepő gyorsasággal igyekezett vissza a sziklák rejtekébe, a bozótosba (Réka barátnőm utólag azonosította, hogy szárazföldi teknős volt).
Kifogtunk három hűvösebb, szelesebb napot. A tengervíz továbbra is meleg volt, így délelőttönként "komoly küzdelmet" folytattunk az olykor egyméteresre feltornyosuló hullámokkal - de élveztük.
Egyik délután elmentünk Konstancára, megnéztük a régi Kaszinót, amit sajnos zárva találtunk, és némi szomorúsággal állapítottuk meg, hogy a város más, régi épületeihez hasonlóan ezt is a pusztulás veszélye fenyegeti. Igaza van Esterházynak: "Románia: egy Tarkovszkij parafrázis." Ettől függetlenül Konstancának jó a hangulata, érdemes ellátogatni ide, megnézni a kikötőt, a nagymecsetet és nem utolsósorban az ötvenhét különböző méretű medencét magába foglaló Ion Borcea akváriumot.
Aki több izgalomra vágyik, elmehet Mamaiára az Aquaparkba, kisétálhat egészen mélyen a tengerbe a part menti mólon (különösen szeles időben izgalmas, ha nagyok a hullámok), megkóstolhatja a helyi olajos lángosokat, réteseket - a dobrogea-i palacsintát, a subereket -, vásárolhat valódi török édességeket.
Egy napra a Duna-deltát is meglátogattuk. Alig több mint száz kilométerre voltunk Európa egyik legcsodálatosabb természeti képződményétől, kár lett volna kihagyni. Eleinte az interneten próbáltunk csónakot foglalni, de nagyon drágának tűntek az ajánlatok, így egy barátunk tanácsára elmentünk Tulcea-ig, és ott helyben, a kikötőben egész jó árat sikerült kialkudnunk egy nyolc személy számára engedélyezett, de ehhez képest elég tágas, fedett tetővel ellátott hajócska kapitányával, aki szívesen látott vízi járművében mind a tizenötünket... A vízi csatornákon haladva szebbnél szebb madarakat pillantottunk meg, a növényzet varázslatosan dús volt. A sűrűben időnként feltűntek a lipovánok tanyái (némelyikük kifejezetten takaros volt), szívszorító volt látni, hogy az egyik halász nagy, kövér halaiért a matrózunk mindössze egy darab kenyeret és néhány sört adott át úgy, hogy közben ki sem kötöttünk, a lipován csónakja szinte észrevétlenül került mellénk, hogy a cserét minél hamarabb lebonyolíthassák.
"Tavirózsa, vízitök, Mila 23. ... itt nem három Duna-ág van, hanem szinte tetszőleges, egy kanyar után bármikor előfordulhat, hogy egy Dunára lelünk, olyan nagy folyódarabra, melyet Dunának lehet és kell hívni. Még inkább dunaszerűnek. Megszűnik a Duna, és dunaszerűvé válik." (Esterházy)
Érdekes volt végignézni a kikötőben sorakozó katonai hajókat. Matróz barátunk az egykori diktátor, Ceausescu hajójára (Siret) is felhívta a figyelmünket.
Ismét Esterházy: "Apró falvakon szaladunk át. Vályogházak, félig bedőlt kerítések, porutcák, soha nem látott, látványos szegénység. Egyszer egy szép villa, gondozott tető, szellős tornác, gyümölcsös, panoráma a Dunára. Lehetne itt élni."
Nyári szabadságaink helyszínére ritkán szoktunk visszatérni, de ide még jövünk - ha lehet.
remek :-)
VálaszTörlés