Via Harmonia: VLEGYÁSZA, FEHÉR-KÖVEK - Bánffy Miklós nyomában (2)

Túra a Fehér-kövekhez a Bánffy-féle "Vale Száke" (Száraz-völgy) felfedezésével

A Fehér-kövek látványa a Száraz-völgyből

Útvonal: La Stanciu/Susman-tisztás (Czárán Gyula szavaival: Sztáncs-major) [Terasa Izvorul Stanciului] - Menyasszony fátyla/Rekiceli-vízesés [Cascada Vălul Miresei] - a kék ponttal jelzett fakitermelői út mentén található Cascada de la Tău-vízesés - Fehér-kövek [Pietrele Albe] - Valea Seacă (magyarul: Száraz-völgy, az 1903-as Bánffy térképen: Vale Száke) - régi mészkőbánya - La Stanciu

Távolság: 18 km
Max. magasság: 1504 m, Szintkülönbség: 554 m fel és le
Menetidő (két nagyobb pihenővel és fotó- és egyéb szünetekkel): 7 óra

Jelzések, leírás: piros pont, kék pont, sárga pont
Az út első szakaszán előbb a piros pont jelzést, majd a piros pont mellett megjelenő kék pont jelzést követjük. A kék ponttal jelölt fakitermelői úton figyelni kell, mikor tér fel az út élesen jobbra a Fehér-kövek irányába.
Ahhoz, hogy leereszkedhessünk a Száraz-völgybe, a Fehér-kövekhez vezető útvonalon kicsit vissza kell jönnünk, és balra egyszer csak feltűnik a sárga pont jelzés, azon kell haladnunk, mígnem a régi mészkőbányát is elhagyva visszaérünk a kék pont, sárga pont és sárga háromszöggel jelzett útvonalak találkozásáig. Innen rátérünk arra az útra, amin már jártunk, a kék pont jelzést, majd az út legvégén a piros pont jelzést követve jutunk el ismét a La Stanciu-tisztásig.
A sárga pont jelzéssel jelölt Száraz-völgyön jobban kell figyelni a jelzéseket (hacsak nincs nálunk telefonra vagy GPS készülékre letöltött offline térképünk, nyomvonalunk), mert itt már nem szekérúton, hanem erdei ösvényen haladunk.
Annak, akinek iPhone-ja van, a Pocket Earth alkalmazást, akinek Samsungja, a LocusMap-et ajánlom.
A tervezés során a papír alapú vagy digitális térképek közül ezúttal a Schubert&Franzke féle Muntii Nostrii sorozat Muntii Vlădeasa térképe tűnt a leghasznosabbnak. Lásd: https://muntii-nostri.ro/.

Az útvonal főbb pontjai:

Indulás és érkezés: La Stanciu-tisztás (946 m). Nyári szezonban néhány régi lakókocsiból kialakított bárban finom lángost, miccset, szalmakrumplit sütnek, hot dog-ot készítenek, lehet venni kávét, üdítőt.
Rekiceli-vízesés (kb. 1026 m)
A sárga háromszöggel, kék ponttal, sárga ponttal jelzett utak elágazásánál (1128 m) érdemes felmenni a sárga háromszöggel jelzett út elején található barlangig, innen szép kilátás nyílik a Fehér-kövekre.
Fehér-kövek (1504 m). Gyönyörű kilátópont.
Elhagyatott mészkő-bánya a Száraz-völgyben (1174 m)

Az útvonal nehézségi szintje: könnyű-közepes, járható a hó elolvadásától (május) a tél beálltáig. Nincs komoly kapaszkodó, a térdet valamennyire próbára teszi a sárga pont jelzéssel ellátott úton való ereszkedés a Száraz-völgyben (bő két és fél kilométeren kb. 370 m-t kell jönni lefelé), de ennek az útnak is csak a felső, köves-sziklás szakasza nehezebb. Ez utóbbi részen óvatosabbnak kell lenni, ha esik az eső és nedvesek a kövek, mert könnyen megcsúszhatunk.

A La Stanciu-tisztás megközelítése: Rachițele (Havasrekettye) faluból aszfaltozott úton a Stanciu-patak mentén.

3+1 (piros, kék majd sárga ponttal jelzett, egymást követő útszakaszok - a zöld jelöli azt a részt, amikor a nyomvonal felvétele megszakadt, és utólag kellett pótolnom)

Schubert&Franzke: Vlădeasa (részlet)

Vale Száke (1903-as Bánffy erdőbirtok-térkép részlete, Kolozs Megyei Állami Levéltár - saját fotó, kiemelés tőlem :))

Az Erdélyi-szigethegység, ezen belül a Vlegyásza-hegység már tizenegyedikes koromban elvarázsolt, és ezt a vonzódást erősítette, hogy Kolozsvárra költözve földrajzilag is közel kerültem hozzá. A hegység délkeleti oldalának jelentős része (1903-ban kb. 5254 hektár) a Bánffy-erdőbirtokhoz tartozott, és ez azért fontos nekem, mert Bánffy Miklós írásait, különösen néhány novelláját, nagyon szeretem, és szeretem azt az embert - esendőségeivel együtt -, aki az írásaiból, emlékirataiból, levelezéséből megmutatkozott számomra.

A nyár folyamán két külföldi vendégünket is elhoztuk erre a vidékre. Egy fiatal, német lányt a Rekiceli-vízesés fölött magasodó Leszpez-csúcsra vittük fel (erről egy későbbi bejegyzésben szeretnék írni), Dóci (a férjem) egyik holland kollegájának pedig egy szeptemberi, szelíd hétvégén a Fehér-köveket mutattuk meg.
Joost van den Hee munkaügyben egy hetet töltött a Dorcas Aid munkatársaival Kisinyovban, majd onnan "átjöttek" Kolozsvárra. Egyből szimpatikus lett, amikor kiderült, hogy sok időt töltött Örményországban és Hegyi-Karabahban. A szombati ebédünk, egyfajta közel-keleti lecsó (Mautner Zsófi receptje) kapcsán sokat beszélgettünk az örményekről (beleértve az erdélyi örményeket, akiknek a létezéséről Joost nem hallott), kisebbségi sorsról, gasztronómiáról. Holland barátunk elmesélte, hogy élete legfurcsább élménye az volt, amikor Hegyi-Karabahban, egy késői vacsora után megverte ping-pongban az őt kihívó örmény egyházfőt, a katolikoszt...
A túránk utáni napon moziba is elmentünk, megnéztük a Donna Tart regénye (The Goldfinch/Aranypinty - C. Fabritius holland festő munkájának a címe) alapján készült filmet, amire én már régóta vártam. A filmben elhangzik egy mondat arról, hogy a hollandok mennyire odafigyelnek a részletekre. Ez a megfigyelés Joostra mindenképpen illik, hiszen amellett, hogy a túra során pillangókat fényképezett (ez az egyik hobbija...), ő volt az, aki a második elágazásnál figyelmeztetett, hogy az élesen jobbra kanyarodó, keskenyebb, járatlanabb útra kell rátérnünk, illetve ő vette észre, hogy a Fehér-kövekhez menet, közel a kilátóhoz hol indul a sárga ponttal jelzett száraz-völgyi út, amin mi még soha nem jártunk, de amit éppen Bánffy kapcsán szerettünk volna felfedezni.

Polygonia c-album, Fotó: Joost van den Hee

Gonepteryx rhamni, Fotó: Joost van den Hee

Túrázás közben szeretek csendben lenni, szemlélődni. A gyerekeinkkel ez nem mindig sikerül, mert Marci időnként kötekedni kezd Krisztinával, Judit pedig arra vágyik, hogy legyen valaki, akivel szinte folyton beszélhet. A legtöbbször azonban sikerül ráhangolódni a hegyre, az erdőre, a vizekre. Most is ez történt. Joost csendben ment előre, fotózgatott, és csak néha, ha éppen egymás mellé kerültünk, kezdtünk beszélgetni az Erdély területét borító, valamikori tenger kapcsán evolúcióról, a keresztény tanítások, dogmák, törvények értelméről, a mindent átfogó és mindennek értelmet adó, valódi kapcsolatokról (Isten-ember, ember-ember, ember-természet).
Szép vasárnapunk volt. Templom helyett inkább a hegyet választottuk, nem feltétlenül a Bánffyra is jellemző transzilván természetimádat miatt...