 |
| A Meleg-Szamos szurdokvölgye - "bazár" |
A Szamosbazár körútját Czárán Gyula írta le először, ő látta el
jelzésekkel, tette járhatóvá turisták számára. Engem nagyon érdekel, hogy ki
lehetett ez az ember, milyen volt az élete, milyen célok, vágyak vezették!
A Czárán Alapítvány honlapján el lehet olvasni a rövid életrajzát, bizonyos
munkái – Kalauz biharfüredi
kirándulásokra – olvashatóak a neten[1], a
Krónika is írt róla[2]. Jogot tanult, de
tanulmányait nem fejezte be, mert egy súlyos betegség miatt haza kellett mennie
az Arad megyei Menyházára. Nyughatatlan természet lehetett, sokat kirándult,
majd negyvenöt évesen (ismerős állapot J) beiratkozott a selmecbányai Erdészeti és Bányászati
Főiskolára, hogy feltáró munkáját tudományos alapossággal végezhesse. A hegyi román
parasztok eleinte gyanakodva figyelték, de végül annyira megszerették, hogy elnevezték
„Oncsásza hercegének”, temetésére sokan elmentek.
Ki volt Czárán Gyula? Mit hagyott maga után? Egyszer megpróbálok utánanézni...
A Kolozsvárhoz viszonylag közel eső, magával ragadó és titokzatos Pádisra
az utóbbi években rendszeresen visszajárunk. Az idén a karszt-fennsík peremén
található Meleg-Szamos forrásvidékét jártuk be, aminek Czárán adta a Szamosbazár
nevet. Románul úgy szerepel a térképeken, leírásokban, hogy Cheile Someșului Cald,
illetve Circuitul Izvoarelor Someșului Cald. A Czárán Gyula által
javasolt neveket a román turisztikai irodalom nem vette át, ami nem meglepő.
Tulajdonképpen az a nagy szó, hogy egyet átvettek, a Moloch-vízesést, ami éppen
a Szamosbazár egyik látványossága.
Miért Szamosbazár? „…sziklatornyok egész láncolata követi a legkellemesebb
változatosságban egymást, egy keleti bazár tarkaságával és sokféleségével hizlalva
szemet, lelket, s alig fog az elnevezésen megütközni az, aki a legkülönfélébb
természeti szépségeknek e gazdag kiállítását végigjárja”, írja a névadó.[3]
 |
| Szekérúton - gyalog |
HASZNOS INFÓK
Megközelítés
Kolozsvár – Bánffyhunyad (Huedin) – Havasrekettyés
(Răchițele) – Doda Pilii – Ponor-Ék (Ic Ponor)
Ponor-Ékig aszfaltozott az út, innen még 4 km-t kell megtenni a Cheile
Someșului Cald tábláig, ami a Szamosbazár felé vezető, jobbra tartó utat jelzi.
A Szamosbazár Pádis felől is megközelíthető, a Varasó menedékháztól. Ezt az
útvonalat választották azok a turisták, akikkel a szorosban találkoztunk. A
legtöbbjük Magyarországról érkezett.
Ponor-Éknél a Szamosbazár felé kanyarodó földutat lezárták, nem lehet
bemenni autóval. A Meleg-Szamos völgye a szorosig kiváló terep biciklizőknek. Sok
karikázó családdal, csoporttal találkoztunk ezen az útvonalon.
Turistajelzések
A Ponok-Éknél található letérőtől a szorosig a sárga keresztet, a szorosban a piros
pont jelzést kell követnünk.
Távolságok, idők
A Locus Map és a GPS segítségével rögzítettem az útvonalunkat. A Google
Earth programban kielemezhető a megtett távolság domborzati profilja. Egy rövid
szakaszon (kb. 7oo méteren) véletlenül kikapcsoltam a helyjelzőmet, így az
útvonalrögzítés ezen a szakaszon légvonalban történt :( , de összességében elég
pontos adatokat kaptam, térképet is készítettem.
Összesen 16,5 km-t gyalogoltunk: ebből
kb. 12,5 km a Ponok-Ék – Szamosbazár
bejárata közötti oda-vissza út; a szoros körútja kb. 4 km, viszonylag nehéz terepen.
Az egész utat 6 óra alatt tettük
meg, nem számítva a pihenőket. Krisztina lányom miatt a folyton
emelkedő-ereszkedő, kidőlt fatörzsekkel eltorlaszolt útvonalon lassabban
haladtunk.
IDŐSZIGETEK
Angyal
Olvastunk arról, hogy a szoros baloldalán, közvetlenül a Belvedere kilátó
alatt meredek törmeléklejtő van, ezért arra gondoltunk, hogy ezt a szakaszt nem
utunk végén, az ereszkedéskor tesszük meg, hanem az elején, és itt felfelé
fogunk mászni, mert kevésbé fog csúszni lábunk alatt a talaj. A térképemen észrevettem,
hogy nagyon sűrűek a szintvonalak, de az is látszott, hogy a meredek szakasz
nem hosszú. Nekivágtunk. A túrának ezen a részén előttünk és mögöttünk is sokan
másztak, és voltak, akik a szoros Varasó felőli, jobb oldalát választva éppen
szembe jöttek velünk.
Hányszor megfogadtuk, hogy Petra kutyánkat nem hozzuk szűk, meredek turista
utakra, mert nemcsak minket, hanem másokat is zavar azzal, hogy körülöttünk
mászkál, és hol előre iramodik, hol visszamegy valamelyikünkhöz, aki lassúbb!
Egyszer a Tordai-hasadékban jártuk meg vele, majd a Székelykőnél, de a lecke
mintha nem lett volna elég, most is magunkkal hoztuk… Nehéz a kutyára is
figyelni, amikor szikladarabok pattannak fentről, kiáltások harsannak (Vigyázz,
kő!), és folyton azt fürkésszük, hogy hol találunk biztos fogás illetve hová
tegyük a lábunkat, hogy el tudjuk lökni magunkat…
Egy adott pillanatban Krisztina feladta, sírva fakadt és nem volt hajlandó
továbbmenni…
Korábban beszédbe elegyedtünk egy rokonszenves férfival, aki a fiával kirándult.
Ők Varasó felől közelítették meg a szorost, a baloldali részen már túl voltak,
és kérdezgettük őket, hogy milyen a másik oldal. A fiú lendületesen haladt
előre, az apa meg-megállt, és figyelt minket. Elsőre Judit pityeredett el, ő
inkább a nővérét féltette, és ekkor az ismeretlen férfi szólt, hogy nála van hegymászó kötél, és ha akarom, segít. Elhárítottam az ajánlatot mondván, hogy Judittal
soha nem szokott gond lenni. Amikor azonban Krisztina leblokkolt, mégiscsak
megszólítottam, és jeleztem, hogy szükségünk van rá. A férfi szép lassan
lennebb ereszkedett. Mi Marcival, Judittal és Petrával kikapaszkodtunk a
lejtőn, és egy fa törzsénél vártuk, hogy mi lesz.
Krisztina egy ideig még zokogott, aztán egyszer csak látom, hogy nekiveselkedik, elindul, és lassan, de teljesen egyedül kikapaszkodik a csúszós részen. Fent kérdeztem Dócit, hogy mi történt. – Semmi különös – mondta. – A férfi csendesen néhány szót mondott csupán, valami ilyesmit, hogy „nem nehéz, gyere, menni fog”, odanyújtotta a kezét Krisztinának, Krisztina megtámaszkodott, felhúzta magát, majd elindult.
Krisztina egy ideig még zokogott, aztán egyszer csak látom, hogy nekiveselkedik, elindul, és lassan, de teljesen egyedül kikapaszkodik a csúszós részen. Fent kérdeztem Dócit, hogy mi történt. – Semmi különös – mondta. – A férfi csendesen néhány szót mondott csupán, valami ilyesmit, hogy „nem nehéz, gyere, menni fog”, odanyújtotta a kezét Krisztinának, Krisztina megtámaszkodott, felhúzta magát, majd elindult.
A Belvederén bemutatkoztunk, a férfi elmesélte, hogy öt gyereke van, most a
legnagyobbal túrázik, a felesége, aki kolozsvári származású, otthon maradt a
kisebbekkel.
Itthon próbáltam rákeresni a Facebookon, nem találtam meg, csak annyit
tudok róluk, hogy a határ mellől, Magyarhomorogról jöttek…
Pádis varázslatos, reggelente gyakran sejtelmes köd lengi be a tájat, ne
csodálkozzunk tehát, ha angyalokkal találkozunk…
 |
| Belvedere - a szoros bal oldala felől nézve |
Forrás
A szoros Ponok-Ék felőli bejáratához viszonylag közel kiépített forrásnál
tölthetjük fel kulacsainkat. Úgy van kiépítve, hogy állatok, emberek egyaránt
kényelemesen vehetnek vizet. Ki tudja, ez még a Czárán öröksége, aki, azt
hiszem, hitt abban, hogy a természetet lehet úgy alakítani, hogy az ember
barátjává, társává váljon… Nem legyőzendő akadályt látott benne, hanem
megismerésre méltó csodát, tulajdonképpen otthont…
 |
| Embernek, állatnak.... |
Liget
A túrát úgy terveztük, hogy autóval megyünk majdnem egészen a szoros
bejáratáig. A Meleg-Szamos mellett vezető földút gyönyörű, de hosszú, így mire
a Belvederére feljutottunk, jócskán eltelt az idő, délután volt. Siettünk, hogy
még sötétedés előtt visszaérjünk az autónkhoz, így az Aragyásza-barlangig már
nem mentünk el. Megálltunk a Fortuna-ligetnél, és jóízűen meguzsonnáztunk. Velünk
volt Mireya, egy Kolozsváron gyakornokoskodó holland lány, aki jól szórakozott azon, hogy
mekkorákat harapunk a paradicsomból, az újhagyma szárából, ahelyett hogy
felszeletelnénk. Ebbe a (látszólagos) hanyagságba tulajdonképpen a fáradságunk
is besegített…
 |
| Fortuna |
Barlangok, medvehagyma-rét,
sziklafalak
Már kamaszkoromban beleszerettem az Erdélyi-szigethegység emberléptékű
hegyeibe, békét sugárzó, füves fennsíkjaiba, ahol nem ritkák a szabadon
legelésző lovak. Osztálytársaimmal ellentétben engem nem kapott el a barlangász
láz, de a Pepii-, és Honu-barlangokat látva most is elfogott a kíváncsiság,
hogy vajon mi rejtőzhet ezeknek a sziklaüregeknek a gyomrában, honnan jön és
milyen hosszú lehet a barlangból előbukkanó patak, hol van a forrása stb. A
gyerekeket is elvarázsolta a sötét, a bejáratot belengő jéghideg levegő.
Elemlámpa híján a Honu-barlangnak csak az elejét próbálták felfedezni, de
néhány perc múlva visszhangos visítások közepette szaladtak ki a fényre, melegre:
– Jönnek a szörnyek! – ijesztgették egymást.
A túraösvény mellett olykor virágos tisztások szakították meg az erdős
részeket, medvehagyma szőnyeget is láttunk. Az utolsó ereszkedő előtt hatalmas
sziklafalak mellett vezetett utunk, majd elértük az utolsó, látványos
kilátópontot, ahonnan szédítő mélységben ismét feltárult a Meleg-Szamos szurdokvölgye,
szemben előttünk pedig ott magasodott a Belvedere hatalmas tornya.
 |
| Pepii |
 |
| Honu |
 |
| Szőnyeg |
 |
| Fal |
Szürkülődött, mire a sorompó mögött várakozó dzsipünkhez értünk. Marci már
unta a gyaloglást, nyafogott a fáradságtól. Szerencsére Mireya vette a lapot,
és hajlandó volt belemenni egy énektanulásos játékba. A „Süss fel, nap!”
dallamára a utolsó száz méterek kínlódása vidám kacagássá változott.
 |
| Vidám csapat |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése