TÁTRAI TELELŐ: a hótalpas Gyömbér (2046 m)



"A fenyvest magunk mögött hagyva csak emelkedtünk felfelé a vakító fehérben, lábunkon addig még nem ismert hatalmas hótalpakkal. Megújhódást hozott a turistaházban elfogyasztott tea, kávé. Újratöltött készletekkel értünk fel a Gyömbér 2046 méteres csúcsára, ahonnan észak-kelet felé megpillantottuk ragyogó téli pompájában szerelmünk, a Magas-Tátrát. Azonnal tudtuk, a legjobb helyen vagyunk: hisz az, alighanem csak innen látszik ilyen gyönyörűen.... A csúcson csokoládéjukat a hűvös fuvallatban mosolyogva majszoló, idősödő szlovák hölgyek is megtanulták lassan, két fotó között az alattunk jegesen kanyargó Vág mentén sorjázó gyönyörű városok neveit magyarul: Poprád, Tátracsorba, Liptóújvár, Liptószentmiklós, Rózsahegy majd messze-messze ködben Túrócszentmárton... "(idézet tőlem... ;-))

Északi végek: a Liptói-Tátra a Gyömbérről (fotó: utazom.com)

RÉGI „GYÖMBÉREK”

Pár éve járom már a Gyömbért (Dumbier, 2046 m), mely az Alacsony-Tátra (Nizke Tatry) legmagasabb csúcsa. Voltam fent nyáron, kora ősszel, zimankós Nagyböjtben. Velem tartott állandó társam Zalán fiam mellett Szántó Zoli, Sebő Szabolcs barátom, egykori osztálytársam, fiaival Áronnal és Zazával, természetesen Romhányi Peti és Orsi, aki nulla fokon szakadó hódarában is éppoly elegáns, mint Pest szívében a Váci utcán sétálva. Csoda. 

Öt éve komoly megpróbáltatások előtti napokban Zolival cipeltük a keresztet felfelé, szerves részeként a menedékház ellátási láncának. Köszönet és (különbözet ellenében) sör járt érte. Szűk két évre rá „fiúkul” indultunk neki öten, szép szeles, svédasztalos, házias ebéd és komoly közösségi élmény lett a jutalom. Tavaly áprilisban amikor Petijékkel már 1400-on összefüggő hóban lépkedtünk felfelé, azon tűnődtem: de kár, hogy a sílécek otthon maradtak. Aztán a gerincen nyakunkba szakadó eső, jég majd hódara hűtött valamelyest a lelkesedésen. És akkor jött az első téli túra: mindjárt hótalppal.

Cimborák (2011. szeptember)

Kereszt az ellátási láncban (2011. szeptember)

Mi szem-szájnak.... (2012. július)

Főnök (2012. július)

Zarándoklat (2014. április)

KISTESTVÉR

Az Alacsony-Tátra bár jóval nagyobb területű a Magas-Tátránál (főgerince bő száz kilométer, ezt a távot a keleti Telgárt és nyugaton Dóval –Donovaly- között, szervezett teljesítménytúrák bősz győztesei alig 24 óra alatt teljesítik – derék dolog ez ugyan, meg le a kalappal is, de a célba érkezve alighanem hiába kérdeznők a jámbor versenyzőket, mi szépet láttak, lelküket mi érintette meg leginkább....), mégis annak kistestvéreként tekintenek rá a turisták. Enyhébb lejtői vannak, főleg dél felé, gerince pedig szelíd lankás, csak három ponton haladja meg a 2000 métert (nyugatról kelet felé: Deres, Chopok, Gyömbér – utóbbi 2046 méterével a legmagasabb csúcs, túránk célpontja). 

A negyedkori gleccserek főként a hűvösebb északi oldalba „haraptak bele” pár tízezer évvel ezelőtt, 4-5 turnusban: szembetűnő az alaktani különbség a közel 400 méteres, meredek északi fal és a lágy déli lejtők között. Földtani felépítése is hasonlít némiképp a Magas-Tátráéhoz: dominál a gránit, de a peremeken feltűnik a triász korabeli mészkő és dolomit, mi több, helyenként a hajdani hatalmas mélységi olvasztótégely munkásságának tanújaként a gnájsz és a csillámpala is (metamorf kőzetekről bővebben ITT). 

A mélységi mészkő több kiterjedt barlangrendszert rejt, melyek közül leghíresebbek a Deményvölgy (Demenovska Dolina) (jég)barlangjai, vagy éppen utunk szomszédságában a 6000 éves denevércsontjairól híres, nyáron szervezetten látogatható Halott denevérek barlangja (Jaskyna mrtvych netopierov).

A (SÍ)RÉGIÓ 

Jó kis környék ez, hisz csak olyan messsze van Budapesttől (kb 250 km, 3 és fél – 4 óra), hogy érdemes és különösebb bonyodalom nélkül lehetséges ide ellátogatni egy napra is akár. A hegység északi oldalán Jasna, a délin pedig Chopok magyarok számára rég ismert és elismert síterepek jelentős fejlődésen mentek át a vasfüggöny legördülése óta. Ma már össze van kötve a két pályarendszer, osztrák mértékkel is közepes (északi szomszédunknál messze a legnagyobb) síközpont jött ezzel létre, bő 40 km-nyi pályával. Apró szerk. megj.: Ausztria azért még messze van. De közelít. Egyvalami holtbiztosan a régi itt: a nagyszerű ízű csapolt Saris a Chopok 2000 méteres csúcsán a sífelvonó szomszédságában mostoha időkkel is dacoló Kamenna Chata (kőház) menedékházban. Mi nyáron kóstoltuk Zolival. Ellenállhatatlan.

Körben sok apró, magyarul igen dallamos nevű kis síközpont csábítja a nagy fővárosból egy napra elszabaduló természetkedvelőt (zárójelben szlovákul, a jobb azonosíthatóság kedvéért): Vámos (Myto pod Dumbierom), Sebesér (Bystra), Tále (mindehogy az....) és az Ördöglakodalma-hágó (Certovica, „magyarul”).

AZ ÚT

Február derekán találkozó hajnal 4.45-kor a Blahán: elég meredek vállalkozásnak tűnt egy kamasz és őszbe forduló papája számára, de sikerült.... Mire a brigád ébredezni kezdett a buszban, már vidáman gurultunk Ipolyságot elhagyva első és egyetlen megállónk, a besztercebányai OMV-kút felé. Ott negyedórás WC- és kávészünet következett, majd vezetőnk és immár jó barátunk Nagy Árpád unszolására útnak eredtünk túránk innen alig bő órányira levő kiindulópontja felé, az Alacsony-Tátra központi tömbjének egy déli völgyében (Bystrianka), Chopok-Dél sípályái alatt kevéssel megbúvó, tágas Trangoska parkolóba (1120 m).

FEL, FEL

A fenyvesek között már átszűrődtek a csípős februári nap első sugarai, amikor fél 10 magasságában, frissen kiosztott, újdonsült "barátainkkal" a hótalpakkal egybeolvadva, libasorban vártuk Árpád atyánk (itt tényleg....) indulásra ösztönző vezényszavát. A hótalp régi és igen hasznos eszköz, mai modern változatát másodpercek alatt bakancsunkra erősítettük. Fix kötés csak elől van, a hátsó kicsatolható, ott szabadon mozoghat a boka fel-le, oldalazni viszont egyáltalán nem lehet benne. Különleges mozgáskoordinációt igényel és estére garantált a boka szalagjainak és a forgóknak sajgó fájdalma. Negyven fölött nem kicsit sajog, de egy suhanc is megérzi. Bár ha egészséges és fiúból van, szerintem tagadja. ;-)

A nagy "Ő"...

Hátul a Deres....

....elől mi

Lassan, egyenletes tempóban haladt a csapat a ritkuló fenyvesben bő fél órát. Előttünk roppant hómezőként az égbe szökő Gyömbér, hátul a fák és a sípálya kábelei közül kibontakozó két másik óriás, a Deres és a Chopok. Első kézzel fogható célunk az M.R. Stefanika kőből épült menedékház volt, mely talán a legfontosabb pont ezen az útvonalon.

A fenyvest magunk mögött hagyva csak emelkedtünk felfelé a vakító fehérben, lábunkon addig még nem ismert hatalmas hótalpakkal. A téli út a völgyből nyílegyenesen vezet fel a menedékházhoz, szemben a nyárival, amely még a völgyfőben jobbra kitérve meredeken kanyarog felfelé. Hóba leszúrt cölöpök és előttünk haladó turisták nyomai jelezték a helyes irányt. A parkolóból való elindulásunk után szűk két órával ott álltunk a ház mögötti nyeregben....

A nyereg: innen, mindenhová....

A BÁZIS

A ház a Trangoska parkolótól kétórányira, 1740 méter magasan egy dél felé lefutó gerinc kiszélesedő vállán épült és Milan Rastislav Stefanik-ról kapta nevét (névadója –Benes és Masaryk mellett- Csehszlovákia egyik eszmei atyja, alig 38 évesen és tragikus körülmények közt 1919-ben elhunyt diplomata, politikus, katona és csillagász volt, a francia hadsereg tábornoka, jelentős tudományos tevékenységét is a francia állam megbízásából folytatta – a történelem -a miénk is- szubjektív, a fentiek azonban tények). 

A háznak jókora terasza van, egy kávé, becherovka vagy sör mellől megcsodálható a Garam teljes forrásvidéke, kelet felé a Király-hegy nyugaton pedig a Deres roppant grántitömbökkel aládúcolt tömbje zára a látóhatárt. Tiszta időben, kis szerencsével avatott tekintet felfedezheti a (csonka) Magyarhon tetejét, a Kékes-tetőt is.

A bázis

Nyitott kapuk

ÖLELŐ MÉLYKÉK

Csapatunknak testi-lelki megújhódást hozott a turistaházban elfogyasztott tea, kávé. Újratöltött készletekkel vágtunk neki toronyiránt a hegynek. A nyári út, mely kevésbé meredeken oldalazva kerüli meg nyugatról a csúcsot, télen lavinaveszély miatt le van zárva. Egyesével számolva a cölöpöket a firnes, kérges havon, további egy óra után értünk fel a Gyömbér 2046 méteres csúcsára, a jégbe fagyott kettős kereszthez, amikor fokozatosan tárult elénk az északi látohatár...

Észak-kelet felé hamarosan megpillantottuk ragyogó téli pompájában szerelmünk, a Magas-Tátrát. Azonnal tudtuk, a legjobb helyen vagyunk: hisz az, alighanem csak innen látszik ilyen gyönyörűen.... A csúcson csokoládéjukat a hűvös fuvallatban mosolyogva majszoló, idősödő szlovák hölgyek is megtanulták lassan, két fotó között az alattunk jegesen kanyargó Vág mentén sorjázó gyönyörű városok neveit magyarul: Poprád, Tátracsorba, Liptóújvár, Liptószentmiklós, Rózsahegy majd messze-messze ködben Túrócszentmárton.

Poszterfal előtt (fotó: Nagy Árpád)

Kereszt, jégben.

Nemzet, parkokkal

Nyugat felé fordulva a ragyogó napfényben élesen bontakozott ki előttünk az Alacsony-Tátra szelíd, de télen bizony gyakran alattomos és veszélyes gerince: a Deményvölgyi-nyereg, mögötte hatalmas kőkupacként a Chopok, leghátul a robusztus, csupasz fejű Deres.

Kelet felé messze túl az Ördöglakodalma-hágón, elkalandozott a tekintet, egészen az Alacsony-Tátra hatalmas keleti pilléréig, a Király-hegyig (Kralova Hola, Königsberg - 1948 m). A Király-hegynek, mely egykor Gömör, Liptó és Szepes vármegyék közös mezsgyéje volt, igencsak zajos és zaklatott történelme van: a második világháborúban kirobbanó szlovák nemzeti felkelés során a partizánok raktárai és menedékei voltak itt... A ma messziről látható TV-torony már a kommunista korszak „eredménye”. De túl a századokon, itt és a Gyömbéren is komoly bányászat folyt a középkorban (vas, arany, réz, ezüst elsősorban), melynek nyomai ma is láthatóak. De bányászaton és partizánokon innen és túl, hatalmas víztorony is: Felvidék három legfontosabb folyóját fogja össze, a környéken ered a Vág, a Garam és a Hernád is.

Expedíció

Felülemelkedés

VISSZA

Lefelé a menedékház teraszán fogyasztottuk el még odahaza csomagolt szendvicseinket, de nem maradhatott el pár meleg, helyi specialitás sem: a káposztaleves (nem túl gazdag a szlovák konyha, de ez azért egy erős „márka” itt...) és az azt követő knédlis szegedi gulyás például átmelegített és feltöltötte lemerülőben levő akkumulátorainkat. Lefelé bőszen előzgettek minket jól- és kevésbé jól (és ennek megfelelően nem kis kínlódásnak kitett) sítalpas turisták. Már szürkült, amikor délután 4 után pár perccel lecsatoltuk hótalpainkat és elfoglaltuk meleg vackunkat a buszban.... 

Jó meleg volt már odabent, amikor a szervező utazási iroda munkatársai, élükön Nagy Árpáddal (számos turisztikai kalauz és könyv szerzője, tán még a vérereiben is Tátra folyik :-)) kiosztották megédemelt jutalmunkat: egy-egy szépen gravírozott hűtőmágnest.

A legfontosabbak

RABOK

Rabul ejtett ez a forma, az az igazság. A mozgás, a tiszta, hűs hegyi levegő átmosta tüdőnket, a februári verőfény egészséges pír-köntösbe bújtatta őszi-szürke bőrünk. A bő 7 óra alatt megtett 12 km, 900 m szintkülönbség fel majd le átgyúrta izmaink. Nem hegymászás ez, de a túrázás egyik legnemesebbje, a sítúrázással együtt. Bizonyosan belekóstolunk még, hisz alig pár órányira hívogat a természet: az ausztriai Schneeberg, Rax, az erdélyi Bihar vagy Gutin mind-mind remek helyszínek. 

Rabok

Ez a bejegyzés most nem „szállt el”, nem pendített meg lelki húrokat, csak próbált valamit visszaadni abból a csodából, mely kis tervezés után egy szép februári szombaton csendben körülölelte szívünk-lelkünk. Remek túra volt!


Kerekes Gábor, 2015. december