ROVINJ ÉS KÖRNYÉKE - BICIKLIVEL

Via Harmonia: Kelet-közép-európai úti beszámolók

Arany-fok

Úgy alakult, hogy ebben az évben többet kellett utaznunk, és ez persze nagyobb anyagi terhet is jelentett, de arról, hogy tengerparton töltsünk minimum(!) egy hetet, nem akartunk lemondani. Rokonok, ismerősök csábítottak a Fekete-tengerre, sőt még a Balti-tengerre is, de végül ismét az Adrián nyaralt a család.
Tengerben fürdeni teljesen más, mint uszodában vagy akár folyóban, tóban. A sós víz fenntart, hatalmas víztömegben mozgunk, mi is részesei vagyunk a sokféle növény- és halkolóniáknak, a vízbe hatoló nap sugaraiban együtt úszkálunk, bámuljuk egymást, ismerkedünk, ráadásul a nemrég megtanult gyorsúszást is jobban tudtam gyakorolni (ráfeküdtem a hullámokra, kinyújtóztam, kicsit mintha repültem volna). Ha nem lennének mindenféle kötöttségeim, hónapokat tudnék tölteni a tengernél - látom benne a végtelent, az emberinél hatalmasabb erőt, sőt, olykor a halált is.

Az airbnb segítségével foglaltunk szállást. Kezdetben Dalmáciában, Trogir környékén keresgéltünk kiadó házat, de rábukkantunk egy tanyára Rovinj mellett, amit úgy hirdettek, hogy biciklis túralehetőségek is vannak a környéken, és ennek nem tudtunk ellenállni.

A Polari kempingtől egy kilométerre laktunk, minden reggel biciklivel indultunk a tengerhez. A kempingből egy nudista strandot érintve át lehetett biciklizni az Arany-fokra (horvátul Zlatni rt). Itt autók már nem járnak, viszont sok a kerékpárút, az egyiken Rovinj központjáig lehet tekerni.
Az Arany-fok tulajdonképpen egy kis félsziget parkerdővel, murvával leszórt utakkal, apró strandokkal, kisebb-nagyobb öblökkel. Az egyik öblöt nagyon megszerettük, ez lett a kedvencünk, többször töltöttük itt a délelőttöt vagy a délutánt, és egyszer a közeli Grill Lovor vendéglőben ebédeltünk. Sült tonhalat rendeltem, isteni volt, ráadásul magyar pincér szolgált fel.

A vendéglő közelében egy többnyelvű emléktábla hirdeti, hogy a turizmus fellendülése egy osztrák admirálisnak, Johann Georg Hütterottnak köszönhető, aki az első világháború  előtt szigeteket és területeket vásárolt Rovinj környékén, és többek között egy klimatikus gyógyhelyet álmodott az Arany-fokra.  A parkerdőben – talán még Hütterott érdeme – rengeteg növényfajta található, csak ciprusból van tízféle, a levegő balzsamos, tele van nyugalmat árasztó, ugyanakkor erőt adó illatokkal.

Érdemes kipróbálni a Punta Cabana kávézót is: a fák árnyékában hangulatos faasztalok, függőágyak várják a pihenni, olvasni, beszélgetni vágyókat, a háttérben, nem túl hangosan jó zene szól...

Arany-fok - kedvenc öböl

Grill Lovor

Az Isztriai-félszigetet, különösen a nyugati partvidéket persze nem Hütterott fedezte fel. Az ilyen városok, mint Rovinj, Porec vagy Pula már a római korban lakottak voltak, később pedig a Velencei Köztársaságnak voltak a részei. Aki rajong az olasz építészetért, kultúráért, a mediterrán éghajlatért, de nem tud vagy nem hajlandó Olaszországig utazni, bőséges kárpótlásban részesül, ha ezekbe a városokba látogat.

Porecben lenyűgözött az UNESCO világörökség részeként számon tartott, 6. századból származó bazilika. Az idén építészetet is tanultam az egyetemen, az ókeresztény stílusból kellett dolgozatot írnom, így nagy élmény volt, hogy élőben láthatok 3., 4. századi mozaikokat, illetve ókeresztény elemeket ötvöző, bizánci korból származó templomot. Tetszett a bazilika fenséges monumentalitása, a csupasz formák, diszkrét díszítések ereje, a szentély káprázatos gazdasága.

Euphrasius-bazilika, homlokzat

Oszlopfők

Szentély

Porecből hajótaxival átmentünk a Szent Miklós-szigetre. Déltájban érkeztünk, találtunk magunknak egy csendes öblöt, ahonnan épp az óvárosra láthattunk. Később átruccantunk egy szálloda strandjára, ahol a gyerekek nagyon élvezték a mesterségesen előállított homokos partot, a partról benyúló ugródeszkákat. Megcsodáltuk az Adria legnagyobb világítótornyát, a 19. századi, neoromán stílusú, egykor az olasz Polesini család tulajdonában lévő, gyönyörűen felújított Izabella kastélyt, majd visszatértünk Porecbe, és szebbnél-szebb gótikus házak között sétálgatva vártuk meg az estét. Egy terecske padján elmajszoltuk a vacsoránkat – a közeli büfében vásárolt pizzaszeleteket –, hazafelé tartva pedig betértünk az Edit cukrászdába, ahol a tulajdonos minden gyereknek adott egy plusz gombóc fagyit, pedig akkor még nem is tudta, hogy magyarok vagyunk. Persze ez hamar kiderült számára, mert bárhogyan is törekszünk, mi nem tartozunk a csendes családok sorába. Tény, hogy odajött hozzánk, és elmesélte, hogy a cukrászdát a két világháború között alapították a szülei, és az édesanyja – a cukrászda névadója – Magyarországról került az Isztriára.

Porecből bő félóra alatt értünk haza, sötét volt mire megérkeztünk rovinj-i házunkhoz. A gyerekek egyből ágyba bújtak, mi viszont még kiültünk a teraszra, a szőlőlugas alá fröccsöt iszogatni az esti hűvösben.

Szent Miklós-sziget, szemben Porec

Az Adriai-tenger legnagyobb világítótornya

Gótika Porecben

Edit

Rovinj közvetlen körzetében inkább biciklivel közlekedtünk, egyszer egy közeli falucskáig, Paludig is elmerészkedtünk. Nagy volt a hőség, de a gyerekek zokszó nélkül leterkertek oda-vissza 16 kilométert. Menet, a Cisterna strandnál beültünk egy bárba, mert már iszonyú szomjasak voltunk. Dóci később innen hozott nekünk csevapcsicsit és plejszkavicás szendvicset a kissé távolabb fekvő, eldugott Coala öbölbe, ahol sokat fürödtünk, búvárkodtunk, napoztunk, és gyűjtöttük a lyukas köveket. Hazamenet betértünk a Mofardin konobába, itt csak üdítőt és sört ittunk (az idén nyáron nagy sörivó lettem...), majd felfrissülve, én egy kicsit szédelegve (egy sörtől!, ez van), hazabicikliztünk. Korábban értünk a házunkhoz, de így volt időnk elkészíteni a grillvacsorát, közben Krisztina és Marci fociztak, Judit a fügefára felakasztott függőágyban hűsölt.

Coala-öböl

Mofardin konoba

A Polari kempingben felfedeztünk egy hajókikötőt, és kiderült, hogy motorcsónak használatához nem kérnek jogosítványt. Lelkesen megragadtuk a lehetőséget és kibéreltünk egy csónakot egy teljes napra. Nagy élmény volt, hogy oda mehettünk, ahová akartunk, és olyan helyeken köthettünk ki, ami megtetszett. Igaz, a csónak kikötése, a horgony rögzítése nehezebbnek bizonyult, mint amire számítottunk, pedig a tenger csendes volt. Én Marcival és Krisztinával kiszálltam korábban, Dóci próbált kikötni, és Juditnak jutott a feladat, hogy ellenőrizze, beakadt-e a horgony. Az elején Judit többször elsírta magát, kérte, hogy inkább csak hajózzunk, hagyjuk a csudába a megállásokat, de kora délutánra már ügyesebbek lettünk, lehorgonyoztunk egy lakatlan szigetnél, ahol ettünk, fürödtünk. Összességében élveztük a hajókázást, szerintem minden családtag kipróbálná még egyszer. Máskor talán jobban bekenném magunkat napolajjal, mert bárhogyan is igyekeztünk a csónak vászontetője alá húzódni, alaposan leégtünk.

  

Belejöttünk...

Olvastam valahol, hogy aki Rovinjban jár, feltétlenül menjen át a Szent András-szigetre, mert számos csendes öblöcskéje van, és van rajta egy bencés kolostor, amit érdemes megnézni, bár a szerzetesek elhagyták, amikor Hütterott megvásárolta a szigetet. A kolostor templomi része felújítás alatt áll, az egykori Hütterott villában, amit a család a kolostor mellé építtetett, úri vendéglő működik. 

A sziget meglátogatását összekapcsoltuk egy rovinji városnézéssel. Aznapra lehűlést, és kevés esőt jósoltak a meteorológusok, úgy tűnt, városnézére éppen megfelelő lesz.

Rovinjban szemerkélt az eső, úgyhogy a főtéren található Califfi barokk kastély, a Vörös óratorony és a 17. századi Balbi-kapu megtekintése után hajóra szálltunk. A szigetre érvén kiderült az ég, így fürödtünk egy jót, majd felmásztunk a sziget középén található dombra, ahol hangulatos vendéglő működik, nagyszerű kilátás nyílik a tengerre, a vendéglőt szegélyező bokrok között pedig kövér fácánok sétálgatnak.

Megkerültük a szigetet, de közben olyan vihar kerekedett, hogy alig bírtunk visszamenni a kikötőhöz. Marcit különösen kellett tartani, mert amilyen könnyű, lehet, hogy belefújta volna a szél a tengerbe. Egy osztrák jachtot oda is csapott a sziklához, a kormányos nem boldogult vele, otthagyta oldalára dőlve az egyik öbölben.

A vihar miatt a hajónk nem érkezett meg, így két órát üldögéltünk a kikötő melletti szálloda halljában. Amikor végre megjött a hajó, a mólóhoz sereglő emberek szépen sorba álltak. Dóci figyelmezetett, hogy ne idegeskedjek, és nehogy tolakodjak, vegyem észre, hogy mindenki fegyelmezetten viselkedik, pedig a felgyűlt tömeg nem fért fel egy hajóra, a társaság kétharmadának tovább kellett várakoznia a következő járatra. Mindössze egy fiatal pár és egy család veszett össze, a családfő zokon vette, hogy a fiatal pár beállt eléjük – magyarok voltak...

Rovinjban már sütött a nap, így felkapaszkodtunk a templomdombra. Nem is annyira az Eufémia templomra voltunk kíváncsiak (engem ritkán tudnak lenyűgözni barokk templomok), pedig a tornya állítólag a legmagasabb az Isztrián. Inkább az érdekelt, hogy milyen a kilátás a dombról, illetve jó volt csak úgy ődöngeni a szűk kis utcácskákban, bámulni a kirakatokat, a tárt ajtók mögött dolgozó képzőművészeket.

Szent András-sziget, egykori bencés kolostor

Hütterott villa

A legmagasabb templomtorony az Isztrián

Rovinj - városkép

Tíz napot töltöttünk az Isztria nyugati partvidékén, és annyira belejöttünk a biciklizésbe, hogy jövő nyárra ismét biciklis szabadságot tervezünk. A Turista Magazinban olvastam, hogy Ausztriában rengeteg izgalmas bicikli út van, kisebb gyerekekkel is érdemes nekivágni. Kérdés, hogy mi lesz a tengeri nyaralással. Mert tenger nélkül... de erről már írtam.